2002 szeptemberétől 2007 júliusáig dolgoztam a veszprémi Kabóca Bábszínházban, mint bábjátékos. Ez idő alatt jól megismertem a professzionális és amatőr művészi lét közti lényeges különbségeket. S igyekszem ezeket munkám során figyelembe venni. Nagyon sajátos műfaj a bábszínház. Nem csak azért, mert a közönsége alapvetően máshogy ítélkezik, hanem maga a munka is tárgyszerűen más. Nagyon hálás, de nagyon nehéz is.
A színházi színészhez képest igényel egy lényeges többlettudást. Valami a közönség és a színész közé lép, s ez nem mint akadály, hanem, mint segítség szerepel, az adott közlendő átjuttatásában. Szerencsés esetben. Ha nem így történik, az üzenetek nem érkeznek meg a gyerekekhez, s a sztori megmarad az aranyos bábok szintjén. Sajnos ez sokszor megtörténik. Azért is nehéz a bábszínház, mert többnyire a színész maga kellékez, mindent maga csinál, ugyanis nincs hely a paraván mögött, vagy nincs idő csereberélgetni a dolgokat, sok a járkálás, s ez nem tűr meg egyetlen felesleges embert sem.
Játszottam a Hagymácskában a Kekszhuszárt, a Háry Jánosban epizódszerepek mellett a Krucifix generálist. A Százszorszépben kisebb szerepeket, a Két bors ökröcskében az egyik vagy mindkét Ökröt én mozgattam, a Csipkerózsikában a királyfit, Jácintot, a Mirkó királyfiban a parázsevő Táltost, s a Kék madárban az árnyjátékozás mellett a Boldogságok asztalánál a Falánkságot, és a Jövő képben az Időt. És volt még néhány szerep...
