1976 július 2-án születtem, Tapolcán.
1990-ig Salföldön laktam szüleimmel. Gyönyörű természeti környezetben nőttem fel.
90 - 95 között Pápára jártam középiskolába. Itt szerettem bele véglegesen a színpadba. A város élénk diákélete engem is magával ragadott. Harmadéves koromtól fogva többször léptem fel városi rendezvényeken, verssel, gitárral. Közben elkezdtem Pintér Tibor Váci Színpadába járni Veszprémbe. Innen a megye más városaiba is eljutottam fellépőként, különféle műsorokkal. Több évben részt vettem a Magyarpolányi Passió előadásában. Leérettségiztem, majd állattenyésztő és állategészségügyi technikusi minősítést szereztem, s ezután elhagytam Pápát.
A 95 - 96-os évadban, a Pataki András vezette ajkai Forrás Színpad tagjaként, a Salamon király varázsgyűrűje című előadásban játszottam. Az előadást közel 30-szor mutattuk be.
1996-tól a veszprémi Hittudományi Főiskolára jártam, hittanár szakra. Ekkor kezdtem el színjátszó csoportot vezetni.
1997-től gitárt tanítok a Padányi Gimnázium Kollégiumában.
1999-ben felsőfokú drámajáték-vezetői oklevelet szereztem, a Magyar Drámapedagógiai Társaság tanfolyamán.
2000 nyarán megnősültem. Ekkor Balatonalmádiba költöztünk, itt élünk ma is.
2001-ben megszereztem a hittantanári diplomát.
2002 tavaszától az Öböl Televíziónál dolgoztam, fél évig, mint szerkesztő- riporter tanuló.
2002 szeptemberében a Kabóca Bábszínházhoz szerződtem, s azóta ott dolgozom, mint bábszínész.
2007 július 1-től Balatonalmádiban dolgozom mint művelődésszervező a Pannónia Kultúrális Központban.